Sziasztok! Igazán sajnálom, hogy ennyi ideig nem jelentkeztem! De köszönöm az érdeklődéseteket! Cserébe egy hosszú folytatással kérek bocsánatot! Remélem tetszeni fog! :D
Hannah a kanapén ült, amikor is kulcszörgést hallott, majd kinyílt az ajtó, és belépett rajta Booth.
- Szia! Végre megjöttél!
- Szia!
- Na, milyen volt a napod?
- Hannah, beszélnünk kell! -
Valami gond van, érzem. Máskor egyáltalán nem ilyen. Mindig megcsókol. Rögtön megkérdezi, hogy milyen volt az ÉN napom. Alig tudom rávenni, hogy mondjon ő is valamit. Folyton csak ÉN érdeklem. De most? Ebből nem fog semmi jó kisülni! - Sajnálom, de ez nem mehet így tovább! -
Ugye csak viccel? Tudja, hogy kiről mond le ilyen könnyen? Mégis csak RÓLAM van szó! - Ma rájöttem, hogy én nem szere...
- Ki ne mond! -
Egyszerűen nem hagyom annyiban! - Mégis mi a fene történt veled ma? Reggel még minden rendben volt -
Akkor még futottál UTÁNAM! - Seeley, drágám, szerintem csak pihenned kellene! Vagy, hanem vagy álmos, akkor emlékeztethetlek rá, hogy mennyire szeretlek! -
Már ameddig megfelelsz az igényeimnek!
- Nem, Hannah. Vége van! -
Nem, nem ameddig én azt nem mondom! - Kérlek, fogadd el!
- Miért?! Miért teszed ezt velem?
- Nézd, Hannah, én nem akartalak megbántani. Esküszöm, hogy nem állt szándékomban. De...
- Temperance, igaz? -
Már megint az a hülye ribanc! - Másról sem tud szólni az életed, csak is róla! -
Miközben itt vagyok ÉN is, te hülye!
- Sajnálom, Hannah! De többé nem tudok megfeledkezni az érzéseimről, és nem is akarok! Szere...
- Ne merészeld! -
Mégis hogy képzeli? - Ne mond ki! Hát nem látod, hol vagyunk? A közös otthonunkban! -
Ebben a porfészekben. - Ez az életünk, Seeley! Erre bejön a képbe ez a hülye ri...
- Ne nevezd így! Megtiltom, hogy így beszélj róla, megértetted?
- Megtiltod? Esetleg meg is parancsolod? Mégis mit gondolsz, mond csak! Nem lehetnék dühös arra, aki miatt szakítasz velem? Esetleg gratuláljak is neki? Fel kéne hívnom, nem?! ,,Óh Temperance! Szia! Áhh, semmi különös! Csak gratulálni szerettem volna, hogy mennyire ügyesen vetted el tőlem Seeleyt! Nem, ugyan már, nem kell szerénykedned! Hiszen nagyszerű munkát végeztél!"
- Hannah, jól vagy? Még sohasem láttalak ilyennek!
- Mégis hogy a francban kéne lennem, mikor éppen szakítasz velem azért, hogy azzal a hülye kurvával legyél? Egyszerűen nem értelek, Seeley! Először is mégis mit vársz tőlem? Kettő meg, hogy komolyan gondolod, hogy lemondasz RÓLAM, érted? RÓLAM! Nagyon rossz döntést hoztál, hát nem látod? És kiért? Érte? Komolyan, Seeley? Ennyire hülyének azért nem gondoltalak volna!
- Elég volt, Hannah! Állj le! Magadon kívül vagy! Most inkább magadra hagylak! Nem is jövök vissza az este, hogy legyen időd elpakolni minden holmidat. De reggelre, kérlek, már költözz ki!
- Fuss, fuss, a hülye kis ribancodhoz! Nehogy aztán...
------------------------o-----------------------
De többit már nem hallotta Booth. Az ajtót becsapta maga mögött, és egyenesen ment is vissza a kocsijához. Egyszerűen nem maradhatott ott egy perccel sem többen. Meg akarta volna nyugodtan beszélni a dolgokat Hannahval, de látta, hogy ez most esélytelen. Viszont hova menjen? Bones? De biztos jó ötlet? De hát mást nem igen tehetett, így a partnere lakása felé vette az irányt.
-------------------------o------------------------
Brennan épp az új könyvén dolgozott:
- Hát nem láttod, Kathy? Andrew megcsal téged!
- Nem, Lilah, ez nem lehet igaz! Hazudsz!
- Pedig jobban teszed, ha elhiszed, hiszen én biztos forrásból tudom!
- Ugyan már!
- Dehogyis nem! Tudni akarod, kivel?
- Ha egyáltalán...
- Velem! Érted? Andrewval lefeküdtünk! Már megértem, miért voltál vele, az ágyban valami hihetetlen! Bár azt mondja, hogy veled sohasem volt ilyen jó!
Kathy ennél többet nem tudott elviselni. Ott hagyta a lányt, egy szó nélkül. Kisétált az épületből, és csak egy gondolat járt a fejében. ,,Rossz döntés volt megbízni benne! Miért is tettem? Miért szerettem belé?"
Miközben ezt írta, Könnyek folytak végig Brennan arcán. Miért kellett beleszeretnie Boothba? Miért nem folytatódhatott tovább úgy az élete, mint az előtt? De gondolkodását kopogás zavarta meg. Mégis ki lehet az, ilyenkor? Ilyen későn?
- Megyek, megyek már!
- Bones, én vagyok!
Booth? Ő meg mit keres itt?
- Booth, mit keresel itt?
- Engedj be, kérlek!
Pont most kellett jönnie? Mikor ilyen állapotban vagyok? De nem volt mit tennie, kinyitotta az ajtót...
- Bones, tudom, hogy nagyon késő van, de beszélnem kell veled - majd ránézett, és rögtön látta, hogy...- Bones, sírtál? Mi történt? Bántott valaki?
Igen, miattad sírtam! Hát nem látod, hogy összezúzol?!
- Nem, Booth, nem történt semmi, nem bántott senki sem!
- Bones, senki sem sír ok nélkül. Kérlek, mond el, mi történt!
- Semmi, Booth! Tényleg! Csak írtam a könyvemet. Ennyi.
- Nem, Bones. Tudom, hogy hazudsz! Kérlek, Bones!
Miért kínoz? Szenvedek, ennyire nem érek neki semmit, nem látja, hogy mennyire fáj? Nem bírom tovább!
- Tényleg, Booth? Tényleg tudni akarod? - lelkesen bólogatott. - De tudom, hogy csak rosszul fogod magad érezni. Nem akarok bűntudatot kelteni benned!
- Bones, a fenébe is - hatás keltés céljából, még az ajtóba is belevágott egy kicsit - , könyörgöm, mond már el!
- Booth! Szeretlek! Ez a bajom. Még Malukun rájöttem, de már túl késő volt, azaz még midig az. Szeretlek, teljes szívemből. Nem hittem, hogy ez valójában lehetséges, de mégis igaz. Sajn...
De csak eddig tudta mondani, mivel Booth tovább már nem tudta türtőztetni magát. Ezek a szavak! Ezek jelentettek számára mindent. Sohasem hitte, hogy lehet valaha is ilyen boldog. Pláne azután, mikor Bones visszautasította a Hoovernél.
Megcsókolta. Megpróbált mindent, amit valaha is érzett a nő iránt egyetlen csókba sűríteni. Olyan hévvel csókolta meg, hogy nekilökődtek az ajtónak. Még boldogabb volt, mikor Bones nem lökte el magától, hane visszacsókolta. Booth érezte, ahogy a nő arcán könnyek folynak végig. Végül levegő fogytán szétváltak. Bones szomorúan ránézett, és megkérdezte...
- Na, és Hannah? Róla megfeledkeztél? Booth, ez nem történhet meg újra. Hannah a barátom. Sajnálom, nem lett volna szabad elmondanom. Booth, kérlek, menj el!
- Bones, kérlek, hagynál szóhoz jutni?
- Booth, nincs mit mondanod, kérlek menj el!
- Nem, ameddig nem hagyod, hogy végig mondjam. Utána, ha még mindig úgy gondolod, felőlem kidobhatsz. Rendben?! Szóval... Hannahval szakítottam. Bones, szeretlek! Sohasem szűntelek meg szeretni. Próbáltam túljutni rajtad, de egyszerűen nem tudok. Úgy szeretlek, mint még soha senkit! Akkor, amikor beléptem abba az előadóba, nekem befellegzettek. Bár akkor még nem ismertem be, csak jóval utána, már akkor beléd szerettem. Szeretem, ahogy mosolyogsz, szeretem a hajad illatát. Szeretem benned, hogy azt gondolod, hogy nem értesz a gyerekekhez, miközben senki mást nem láttam még, aki annyira megértené Parkert, ebbe beleértve Rebecát, és engem is! Szeretem a hatalmas, zseniális valódat mind a három doktorátusoddal együtt. De közben azt is szeretem, ahogy azt mondod, hogy ,,Nem tudom, ez mit jelent!". Egek, Bones egyszerűen nem tudom, mit nem szeretek benned. Egyszerűen szeretlek! Csak remélni tudom, hogy megérted ezt, és megbocsátod nekem, hogy olyan nagy barom voltam mostanában!
Most már Brennan nem bírta tovább. Mialatt Booth beszélt, megint folytak a könnyei, de ezek a meghatódottságtól. Nem hitte el, hogy tényleg létezik valaki, aki ennyire szereti. Éreznie kellett, hogy valóban itt van, hogy nem csak egy álomkép, ami bármelyik pillanatban szerteszállhat. Megcsókolta, és közben magához húzta. Úgy szorította, mintha soha többé nem akarná elengedni.
Mikor már egyikük sem bírta tovább, kénytelenek voltak megtörni csókcsatájukat, különben oxigénhiány miatt elájultak volna. Ekkor Booth egy charme-os mosoly kíséretében megkérdezte...
- Na, még mindig azt akarod, hogy elmenjek?
Bones erre nevetve azt felelte, hogy...
- Pofa be, és taníts meg szeretkezni!
- Óhh, hidd el, abban nem lesz hiány!
Majd a hálószoba felé vették az irányt...
--------------------------o--------------------------
A kimerítő oktatás után Brennan telefoncsörgésre kelt fel. Megpróbálta minél hamarabb felvenni, hogy ne kelljen Boothnak is felébrednie erre a korai zavaróra. Mégis mi ütött a világba? Miért zavarnak pont most? Még nagyon korán van! Ezen gondolatok közepette sikerült felvennie a telefont. De sajnos nem elég gyorsan, az ágyban eddig alvó másik személy is elkezdett mozogni, vagyis már az ő reggelének is annyi.
- Brennan!
- Szívem! Hol vagy? Minden ok? Jól vagy?
- Igen, Ange! Teljes mértékig.
- Hol vagy?
- Itthon, miért?
- Drágám! Már 10 óra van! Aggódtam érted, sosem szoktál késni. Biztos, hogy minden ok?
- Igen, Ange, biztos!
- És mikor jössz be?
- Hogy mikor megyek be?
Itt Bones kérdő szemeket meresztett Booth felé, aki heves fejrázással tiltakozott a puszta ötlet ellen, hogy egyáltalán bármikor is bemenjen aznap.
- Angela, ma szerintem nem megyek be. Lennél olyan kedves, és megmondanád Camnek?
- Hóóóó, ácsi! Dr. Temperance Brennan nem szokott csak úgy hirtelenjében kivenni egy szabadnapot. Mi történt?
- Semmi, Angela. Egyszerűen ma nem érzem magam képesnek arra, hogy dolgozzak.
- Brennan, Szívem, kérlek mondd el!
- Csak, tudod, ez az egész helyzet, ami most van. Booth és Hannah. Annyira fáj, Ange!
- Jaj, tudom, Drágám! Akarod, hogy átmenjek?
- Nem, nem ez egyáltalán nem szükséges.
- Csak egy szavadba kerül, és 10 percen belül ott vagyok.
- Nem, Ange, nem köszönöm. Most inkább szeretnék egyedül lenni. Ugye megérted?
- Igen, hát hogyne! Akkor szia!
- Köszönöm, szia!
Brennan rosszul érezte magát, amiért hazudott a legjobb barátnőjének, de most egyszerűen még nem állt készen, hogy világgá kürtölje a kapcsolatát Boothszal, mikor még meg sem beszélték a dolgot.
De végül is visszamászott mellé, aki a fülébe súgta, hogy:
- Ne félj, nem hoztál rossz döntést!
- Efelől semmi kétségem sincs!
Hát ennyi mára! Még egyszer elnézést, hogy ennyi ideig tartott! Kommenteket, légyszi! :D
