A filmnézés

Booth és Bones a férfi lakásán ültek egy újabb sikeres ügy után. Most valahogy nem vágytak le a bárba. Nem kívántak emberek közé menni. Végül úgy döntöttek, hogy filmet néznek. De nem nagyon figyeltek oda. Kimerültek is voltak, nem is nagyon érdekelte őket. Egyszerűen csak azért rakták be, hogy ne legyen köztük kínos csönd.
Booth a szokásos önhasadásnál tartott. Bármennyire is szerette volna, nem csókolhatta meg a mellette ülő nőt. Annyi ideje várt már rá. De sohasem merte megtenni a végső lépést. Félt a visszautasítástól.
Brennannek is hasonlókon járt az esze. Hirtelen mindenre rájött. Szereti Bootht! Hogy is nem vette észre? De mikor? Hogyan? Nem tudta megmondani. Hová tűnt a régi racionális énje? Akaratlanul is sebezhetővé vált. Nem tudhatja meg Booth. Meg kell védenem önmagamtól. Egy kapcsolat sem tarthat örökké. Egy pár hónapnyi boldogságért nem áldozhatom fel azt, ami most van! Hisz így olyan jó minden! Különben is, kizárt, hogy ő is szeressen engem. Nem köztünk kizárólag csak is munkakapcsolat, és esetleg baráti viszony lehet. De mi van, ha leleplezem magam? Nem akarok sajnálatot látni a szemében! Nem akarom, hogy gyengének lásson. De eközben eleredtek a könnyei. Mint mikor elkezd esni az eső... Először csak pár csepp, aztán, mintha dézsából öntenék, és a szárazságnak még az emlékét is elmossa. Ugyanez volt most is. Átszakadt a gát, és a felgyülemlett feszültség kiszabadult.
Booth nem tudta, mi van vele. Mikor látta, hogy elkezdett zokogni, egyszerűen csak átölelte. Tudta, hogy előbb meg kell nyugodnia, csak utána tud bármit is kihúzni belőle.
- Menj, mosd meg az arcodat - mondta, mikor végre megnyugodott Bones.
Felálltak, Booth egészen a mosdó ajtajáig kísérte a megtört nőt. Aztán, mikor bement, a falnak támaszkodott. Hátrahajtotta a fejét, becsukta a szemét. Mi történt vele? Talán miattam? Én tettem valamit? Vagy a film emlékeztette valamire? Valami a múltjából? Annyira szeretném tudni, mi bántja. Szeretném a karjaimba zárni, és csak azt hajtogatni, hogy ,,Nem lesz semmi baj! Én mindig itt leszek melletted! Megvédelek mindentől és mindenkitől, bennem bízhatsz!" De nem támadhatom csak így le. Majd elmond annyit, amennyit szeretne. Nekem bele kell törődnöm. Miközben ezek a gondolatok kerengtek a fejében, észre se vette, hogy a csapot elzárták bent a mosdóban. Az ajtó kinyílt. A nő ösztönösen a férfit kereste. Megállt vele szemben, és várt. Végül Booth kinyitotta a szemét. Ha nem lett volna mögötte a fal, biztosan hátrahőkölt volna, annyira meglepte a nő közelsége. Belenézet az igéző kékeszöld szembe. Brennan is elveszett a mélybarna szempárban. Percekig csak álltak. Nem szóltak semmit sem. Csak nézték egymást. De a csönd kezdett már kínossá válni.
- Sajnálom, nem akarom, hogy így láss! Ilyen gyengén...
- Cssss! Nálad erősebb nőt még nem láttam. Naponta látsz és viselsz el olyat, ami mást egyszer is megterhelné. Nem baj, ha néha-néha utat engedsz a feszültségnek. Mindenkinek ki kell engednie a fáradt gőzt. Ettől ember az ember. Bones, te is ember vagy. Ezt el kell fogadnod. Nem egy hétköznapi, de ember. Ha kimutatod az emberi tulajdonságaidat, az nem gyengeség.
Booth egyre szenvedélyesebben beszélt. Megmaradt a szemkontaktus. Olyan erő vonzotta őket a másikhoz, aminek nem tudtak ellenállni. Már szinte összeért az ajkuk, amikor Booth észbe kapott! Nem szabad, nem használhatom ki a gyengeségét! Most nem önmaga! El akart húzódni Bonestól, de nem tudott, mert a nő olyat tett, amire egyikük sem számított. Megcsókolta! Karjait a férfi nyaka köré fonta, ő pedig kezeit a szeretett nő csípőjére tette. Így voltak hosszú perceken keresztül. Majd Brennan rájött, hogy mit tett. Pont, amit a leginkább el akart kerülni.
- Sajnálom, Booth!
- Semmi baj. Az én hibám, hogy hagytam. Most össze vagy törve. Tudom, hogy csak a sebezhetőséged miatt történt.
Temperance egy pillanatig sem gondolkozott, hogy mit kell tennie. Bár nem akarta elárulni a férfinek az érzéseit, belátta, hogy most mégis meg kell tennie. Nem hagyhatja ebben a tudatban, nem szolgált rá.
- Nem Booth, nem azért tettem. Nem vagyok sebezhető.
- De igen ismerd el. Ezt magyaráztam el, nem baj, ha az vagy. Ettől még ugyanolyan erős nőnek tartalak.
- De Booth, azt akarnám elmondani, ha hagynád, hogy ez most nem azért volt.
- Kérlek, most ne magyarázd félre! Régóta ismerlek Bones, tudom, hogy belül törékeny vagy, még ha ezt nem is ismered be!
- Hát nem látod, hogy most te törsz össze?
- Hogy mondhatsz ilyet? Én mindig is ott álltam melletted!Kiálltam érted bárkivel szemben. Annyiszor megmentettem már az életedet, hogy már számolni sem tudom. És ÉN? ÉN törlek össze? Soha sem hittem volna, hogy pont ezt fogod valaha is a fejemhez vágni!
- Jól tudom, hogy mit tettél értem!
- Ez pedig annyira keveset jelent neked, hogy mégis ezt gondolod rólam?
- Nem hagyod, hogy végig mondjam! Az antropológia miatt...
- Ne haragudj, de pont most semmi kedvem sincs antropológiai ismeretekkel bővíteni szegényes tudásomat! Bár tudom, hogy téged mennyire zavar, hogy egy ilyen társad van. De ha ennyire szenvedsz tőlem, akkor holnap kérhetek neked egy igazi Einstein FBI-ost. Bár majd meglátjuk, hogy hogy lő.
- Csak azért sem hagyod, elmondjam végre?
- Mit, mit szeretnél elmondani? ,,Bocs, Booth, de meguntalak, túl hülye vagy! Ráadásul nem számít, hogy vagy ezerszer megmentetted az életemet, hogy mindig ott voltál nekem, ha kellettél?" Hát, kösz nem, erre nem vagyok kíváncsi?
- Fogd már be! - kiáltotta Bones. Csak egy kicsi hiányzott, hogy hangosan fel ne zokogjon. Booth annyira ideges volt, mint még sohasem. Nem látta még soha ilyennek. De nem értette, min húzhatta fel magát ennyire. Szinte már ordította, mikor ezt mondta. - Szeretlek. Ezt akartam elmondani. De ha te máshogy látod, hát legyen! Gratulálok. Életemben először mondtam ki bárkinek is ezt a szót! Szép emlék lesz, mondhatom.
Ekkor már nem bírta tovább. a földre roskadt, és keserves zokogásba kezdett. Booth legszívesebben azt szerette volna, ha megnyílik alatta a föld, és örökre elnyeli. Hogy lehettem ennyire hülye? A számomra legdrágább nőnek ilyeneket mondtam? Mennyi baromságot vágtam a fejéhez! Csoda, ha még szóba áll velem! Kimondta. Végre kimondta, amire olyan régóta vágyom! De mi lesz most? Mindent elrontottam... Ő is leült a földre, pont a nővel szemben. Ott ültek perceken keresztül, sőt lehet, hogy akár egy fél órán keresztül is. Booth csak a földet bámulta. Nem tudta, mitévő legyen. Brennan sírt. Aztán végül abbahagyta. Még mindig könnyes szemmel, de felnézett. Boothnak szegezte a kérdést.
- Most mi lesz? - kérdezte elhaló hangon.
Booth is felnézett. Nem mert semmi sem mondani. Legszívesebben karjaiba zárta volna örökre a nőt, de tudta, hogy mélységesen megbántotta. De valamit mondani kellett neki.
- Bones, Temperance! Sajnálom! Egy barom vagyok. De szeretlek. Mindennél jobban szeretlek.Bármikor az életemet odaadnám érted, ha kell. Szeretlek, mindennél jobban. De megértem, ha többé nem akarsz látni. Csak remélni tudom, hogy egyszer megbocsátasz.
Brennant meghatotta az összetört férfi látványa. Szereti őt! Hihetetlenek tűnt mindez. Most, hogy tudta, végképp nem akarta elveszíteni a férfit. Szeretni akart, és akarta, hogy szeressék.
- Az szüleim elhagytak 15 éves koromban. Sokáig nevelőszülőknél voltam, amíg a nagyapám ki nem vett onnan. A gimiben nem kedveltek, de utána sem lett jobb a helyzet. Mindig is kívülálló voltam mindenütt. Az engem ért csapások elzártak a külvilágtól, az eszem volt a védőpajzsom, és a kardom. Soha nem volt senkim, akiben megbízhattam volna. Aztán jött Zack, Angela és Hodgins, és lettek barátaim. Majd jöttél te. Amikor beléptél az életembe fenekestül felfordítottál  mindent. Már semmi sem olyan mint régen. Én sem. Annyi minden változott. Nem hittem, hogy szeretni érdemes. Féltem, hogy elveszítek valami fontosat. Nem hittem a létezésében. Mikor Nakamura húgát megölték, megkérdeztem tőle, hogy megéri-e a boldogságunkat ennyire másoktól függővé tenni? Erre azt mondta, hogy ha az életét képes lenne bármikor feláldozni érte, miért ne áldozná fel érte a boldogságát. Akkor még nem értettem. De most már igen. Amit irántad érzek, az más. Semmi ehhez hasonlót nem éreztem még. Nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége, de Booth, járjunk együtt a végére! Kérlek! Szeretlek!
Booth nem tudott megszólalni. Pedig annyi mindent szeretett volna mondani, de egyszerűen nem jött ki hang a torkán. Soha nem érezte még magát ennyire boldognak. Bones látva lemerevedett arcát, megijedt.
- Sajnálom, hogy lerohantalak. Azt hiszem, jobb ha én most haza megyek.
Felállt, épp ki akart volna menni  szobából, amikor Booth megfogta a kezét. Odalépett hozzá. Kezét a nő arcára tette. Mélyen belenézett az igéző szemekbe, és megcsókolta. Most semmi sem állította meg őket. Utat engedtek mindannak, ami ennyi idő alatt felhalmozódott bennük. Vágy, szenvedély, izgalom és persze szerelem. Végül boldogan aludtak egymás karjaiban.

Másnap Angela bent várt az Intézetben barátnőjére. Bár Brennan szabadnapos volt, mégis megbeszélték, hogy bent találkoztak. De a nő nem volt ott. Végre egyszer úgy viselkedik, mint egy normális ember, és késik! Talán még el is aludt. De majd itt várok rá!  Két óra elteltével még mindig nem érkezett meg. Angela már kezdett aggódni. Talán fel kellene hívnom! Megpróbálta, de ki volt kapcsolva. Talán Booth? Állandóan együtt lófrálnak, biztos vele van! Megpróbálta a férfit is utolérni, de sikertelenül. Már rémeket látott. Talán mindkettőjüket elrabolta valami elmebeteg? Meg kell találnom őket! Ezért elindult Brennan lakására. A pótkulcsával bement, de semmi. A nő nem volt ott. Angelának nem úgy tűnt, mintha itt járt volna tegnap óta. Megnézte a szennyes kosarat is, de nem látta benne a nő tegnapi ruháit. Mi van, ha még az este eltűnt? Sietve indult Booth lakására. Mikor odaért, gyorsan felment, már az ajtó előtt állt, és bekopogott. Semmi válasz. Megint bekopogott. Valami mozgolódást hallott bentről. Legalább Booth megvan! Az ajtó kinyílt...

Pár perccel a kopogás előtt a pár lassan ébredezni kezdett. Majd jött a kopogás.
- Booth! Menj már!
- Menj te! Én fáradt vagyok.
- De ez a te lakásod. Annak a valószínűsége, hogy engem keresnek, nagyon kicsi.
- Jól van, jól van. Megyek már - és kiszállt az ágyból, gyorsan magára kapta a köntösét, és ment ajtót nyitni.
Az ajtó túl oldalán Angela igen csak meglepődött, mikor Booth egy szál köntösbe nyitott neki ajtót. Booth is csodálkozott, hogy pont ő jött ide.
- Bocs Booth, hogy zavarlak, látom elfoglalt vagy.
- Mondjad csak.
- Brennant nem találom sehol. Nem jött be az Intézetbe, nem volt az este otthon sem. A mobilja ki van kapcsolva, amúgy a tied is. Már teljesen kétségbe vagyok esve.
- Mondtam, hogy neked kellett volna ajtót nyitni! - kiabált be a szobába Booth.
Angela nem értette, míg meg nem jelent Bones a szoba ajtajában a férfi ingében. Barátnőjének teljesen leesett az álla. Booth, hogy fokozza a hatás, odament szerelméhez, és megcsókolta. Angela hüledezve megkérdezte:
- Izé, akkor ti most együtt vagytok? De mikor? Hol? Hogyan? Szívem! Erről miért így kell értesülnöm?
- Igen, együtt vagyunk - itt Bones szerelmesen feltekintett Boothra. - Tegnap. Itt. Rájöttem, hogy szeretem, aztán kiborultam, majd összevesztünk, elordítottam neki. A földre roskadtunk, magunkba zuhantunk, majd kibékültünk, és megtörtént - hadarta el Brennan egy szuszra.
- A lényeg, hogy szeretjük egymást, és már semmi sem állhat az utunkba - újra megcsókolta szerelmét.

Bár minderre sokat kellett várniuk, végre megérkezett az a felhőtlen boldogság, amire mindig is vágytak. Ott álltak új, közös életük küszöbén egy reményekkel teli jövőképpel.