Egy történet folytatása: A titkos rokon 13. fejezet

Folytatom Ann történetét...

A titkos rokon 13. fejezet

A következő két napban a lányok a kórházban voltak. Szerencsére egyikük sem szenvedett maradandó sérülést. A legrosszabb állapotban Booth volt. Az önmarcangoló bűntudat lassan felemésztette. Miután Reeleyvel beszélt, kicsit megnyugodott, de mégis Bones miatt még mindig aggódott. Hogyan is választhatta e helyett a nő helyett, aki képes volt az életét is kockára tenni a húgáért, egy pszichopatát?! Persze, akkor még nem ismerte Hannah igazi oldalát, de még úgy is értelmetlen a választás! Brennan mindig is többet ért Hannahnál. Nem értette, hogy a nő hogyan tud még mindezek után is ugyanazzal az igéző tekintettel ránézni. Nem csodálkozott volna, ha a nő egyszer csak azt mondja, hogy tűnjön el, soha többé nem akarja látni! De nem tette.

-          Bones, annyira sajnálom!

-          Ugyan már Booth! Nem tehetsz róla! Antropológiailag természetes, hogy egy nőből effajta indulatokat vált ki egy ilyen helyzet, bár a fejlődés során az emberek megtanulták az ilyen érzelmeket, késztetéseket kordában tartani. Az, hogy ez Hannahnak nem sikerült, nem a te hibát, nem a te felelősséged. Felejtsd el, hidd el, hogy se Reeley, sem én nem hibáztatunk téged.

-          De Bones, én megígértem, hogy mindig vigyázni fogok rád. Erre pont én sodorlak a legnagyobb veszélybe! El sem tudod képzelni, hogy mit éreztem, amikor végignéztem a videódat. Akkor, ott egyszerre megtudni! Azt hittem, elsüllyedek.  Bones, könyörgöm, bocsáss meg!

-          Ezt kérned sem kell, Booth! Még elmondom, ahányszor csak kell, hogy ezért nem szabad felelősséget vállalnod!

-          Köszönöm Bones! Azt is sajnálom, ami akkor, azon az estén történt a kocsiban. Így mindezek után még nagyobb őrültségnek tűnik, mint rögtön utána. Bones, tudod, hogy hülye voltam, egy nagy marha, de mégis tudnod kell valamit. Én még mindig sze… - de már nem tudta befejezni, mert Temperance elhallgattatta…

-          Csssss! Nem, még nem jött el ennek az ideje, Booth. Még messze nem vagy felkészülve mindarra, ami ennek a mondatnak a következménye lesz. Majd ha már mindennek az árnyéka is elhalványul mögöttünk, akkor készen állsz, de most még nem.

Booth elképedve hallgatta a nőt. Valahol a szíve mélyén tudta, hogy igaza van. Nem értette, hogy mikor cseréltek szerepet Bonessal. Most a férfi lett az érzelmileg labilis, törékeny, és Temperance az, aki az erősebb érzelmileg, aki vígasztal.

Szépen lassan minden visszatért a régi kerékvágásba. Hannaht, és a társát hosszú évekre lecsukták. Brennan is visszaállt a munkába, sőt mi több Reeley is állást kapott az intézetnél, ahol a ,,mutáns erejének” nagy hasznát vették. Újabb, és újabb gyilkosságokat göngyölített fel a nagy csapat. Booth is lassan visszatalált a régi önmagához.

Egy este épp Bones lakásán voltak, beszélgettek mindenféléről. Közben persze borozgattak is. Egyszer csak a nagy nevetés közepette az egyik poharat eltörték, és Brennan sikeresen elvágta az ujját.

-          Ahh! – szisszent fel. – De ügyetlen vagyok!

-          Menj, mosd le, én addig is hozok sebtapaszt. Hol is van?

-          Az éjjeli szekrény fiókjában.

-          Rendben hozom.

Booth bement a nő hálószobájába, ahol megütötte az a jellegzetes Bones-illat, amit mindig érzett akárhányszor csak a nővel volt. Egész teste beleremegett, ahogy az illat elbódította az agyát. De nem! Tért vissza magához. Próbált nagyon koncentrálni. Sebtapasz! Leült Bones ágyára, kihúzta az éjjeli szekrény fiókját. Kutakodott, de sehol semmi. Egyszer csak a nagy keresgélés közben a kezébe akadt egy összehajtott lap, amin az ő neve állt. Olyan volt az a lap, mintha egy könyvből tépték volna ki. Booth kihajtotta a lapot és elkezdte olvasni. Hamar rájött, hogy ez egy levél, amit Bones neki írt, amikor a Sírásó elrabolta őt és Hodginst. Lassan elkezdte olvasni, de a szemébe akaratlanul is könnyek szöktek.

Kedves Booth!

Ha ezt a levelet olvasod, akkor én már meghaltam nagy valószínűséggel, bár, mint tudod, a jövőbe nem látok, így nem tudom megjósolni. Hodgins is írt Angelának, és megkérdezte, hogy én is írok-e valakinek. Egy pillanatra elgondolkoztam, majd én is el kezdtem írni. Neked, mert te vagy az, aki a legközelebb áll hozzám ezen a világon, aki a legjobban ismer engem.

Tudnod kell, hogy ha nem sikerült megmentened, az azért volt, mert a Sírásó egy őrült gyilkos, aki nem kegyelmez senkinek sem. Úgy, ahogy annak a testvérpárnak az esetében, itt sem ,,játszott” tisztességesen. Sohasem hibáztatnálak téged, Booth! Kérlek, légy boldog! Hidd el, ha tényleg van menny, ahogy te mondod, és én odakerülök, akkor tud, hogy majd mindig lenézek hozzád. És bár soha nem értettem, de néha azért majd gyere ki a síromhoz, és beszélj hozzám. Ha pedig ez valóban lehetséges, akkor hidd el, meg foglak minden egyes alkalommal hallgatni.

Azt is tudnod kell, hogy szeretlek, Booth! Soha életemben senkit sem szerettem úgy, mint téged. Egy férfinak sem mondtam. Igaz, neked sem. De talán ha máshol, máskor, más ügyben találkozunk, lehetett volna valami közöttünk. Féltem, mindig is féltem az érzelmektől, egész életem során. De tudom, hogy ha valakinek, hát neked, egyedül neked sikerülhetett volna a gátat lebontani.

Örökké szeretlek: Bones, avagy Temperance

Booth percek óta szorongatta a levelet a kezében. Meg se hallotta, hogy Bones kiabált neki, miszerint már nem kell neki a sebtapaszt, talált kint a konyhában. Most még inkább eluralkodott rajta a kétségbeesés, jobban, mint bármikor az elmúlt hónapokban. Egy ilyen nőt hagytam elveszíteni! Szüksége volt rá, hirtelen felállt, összeszedte magát, már amennyire tudta, és kiment a nőhöz.

Brennan mindeközben már el sem tudta képzelni, hogy mi tart a férfinak ennyi ideig. Ráadásul nem is válaszolt neki. Már épp bement volna hozzá, amikor Booth kilépett, és céltudatosan a nőhöz ment. Két kezébe vette a nő arcát, belenézett a gyönyörű kékeszöld szempárba, amik még évekkel ezelőtt elragadták, és szenvedélyesen megcsókolta a szerelmét. Temperancet nagyon meglepte Booth, de nem tudott neki ellenállni. Túlságosan is közel volt hozzá a szeretett férfi, túl régóta vágyott már erre ahhoz, hogy legyen elég ereje magyarázatot kérni a hirtelen érzelmi kitörésre. Csak egy pillanatra szakította meg a csókjukat, amikor belenézett Booth mélybarna szemében, és meglátta benne önmagát, a szerelmet, a vágyat, a szenvedélyt. Mindent, amire csak szüksége volt. Nem volt több kérdése, hanem csak átadta magát a szerelemnek.

Booth gyengéden karjaiba vette a nőt, mintha csak egy tollpihe lenne, kapta fel, és a hálószoba felé vette az irányt. Óvatosan letette Brennant az ágyra, mintha csak egy törékeny porcelánbaba lenne. Majd mindketten elmerültek az évek alatt felhalmozódott érzelmekben. Mindkettejük számára olyan volt, mintha ez lenne az első. Hiszen tudták, hogy ez valami új kezdete. Nem akartak mást, csak érezni a másikat. De lassacskán már nem volt másik, csak egy. Ebben a pillanatban tetőzött ennek a két embernek a teljes eggyé válása.

Egymás karjaiban aludtak. Először Bones ébredt fel. El sem hitte, mikor felébredt, hogy az ébredésével nem ért véget az álma. Nem, ez a valóság. Itt fekszik az egyetlen olyan férfi karjaiban, akit valaha is szeretett. De valami mégsem hagyta nyugodni. Ekkor Booth is ébredezni kezdett. Amint kinyitotta a szemét, a nő gyönyörű szemeivel akadt össze a tekintete.

-          Booth! Mi történt? – tette fel a kérdést Brennan. De, amikor látta, hogy a férfi szemei könnybe lábadnak, csak annyit mondott – Csss! Itt vagyok, nincs semmi baj.

Majd szenvedélyesen megcsókolta. Ezúttal a szenvedély kerekedett felül, és még az előbbinél is magasabbra röpítette fel szerelmespárunkat. Az éjszaka folyamán már nem is ébredtek fel többször, hanem az álmok birodalmát járták kéz a kézben.

Reggel Booth ébredt fel előbb. Eleinte csak gyönyörködött Bonesban. El sem tudta hinni, hogy végre tényleg a karjaiban fekszik a nő. De ekkor hatalmas bűntudat tört rá. De ennek az elemzésére már nem jutott ideje, mert időközben Brennan is felébredt.

-          Jó reggelt Booth!

-          Jó reggelt! Sajnálom!

-          Hát ennyire megbántad a tegnap estét? – kérdezte ijedten a nő. Az nem lehet, hogy ez csak egy kis ,,baleset” volt. Nem, éreztem a szerelmét. Nem lehet igaz, hogy tévedtem. Azt nem élném túl.

-          Nem, dehogyis. Ez volt életem legszebb éjjele. De kihasználtalak.

-          Miért? Ugyan miért használtál volna ki? Mi történt Booth?

-          Amikor tegnap sebtapaszt kerestem neked, a kezem ügyébe akadt az a levél, amit még akkor írtál, amikor Heather Taffet elrabolt titeket Hodginsszal. Miután elolvastam, nem bírtam elviselni magamat. Azt, hogy egy ilyen kincset, mint te, hagytam elveszni. Azt, hogy beértem egy hamis, silány másolattal. Szükségem volt rád, éreznem kellett, hogy jó embernek tartasz, hogy még mindig szeretsz.

-          Nem használtál ki Booth. Felnőtt nő vagyok, és ha akartam volna, ellen tudtam volna állni neked, de nem tettem, mert SZERETLEK! Érted Booth? Szeretlek, és mindig is szeretni foglak, amíg csak élek, sőt talán még azután is.

-          Én is szeretlek Bones! Úgy, mint még soha senkit sem.

Booth tudta, hogy mitől nyugodhatna meg végképp, de még nem merte megtenni. Még túl korai lenne. De lassan elkezdte előkészíteni. Nap, nap után tervezte, és szervezte, míg egy nap megtette, és Bones igent mondott. Az ízig-vérig racionális Dr. Temperance Brennan, aki nem hitt a szerelemben, és a hosszú távú kapcsolatokban, férjhez ment.