Aphrodité átka - 1.

Ez az első teljes egészében saját öletem, és írásom. Nyilván valóan úgy saját, hogy felhasználta a FOX stúdió/csatorna Bones sorozatát alapul. Remélem tetszeni fog.

1. rész

Egy görög kisvárosban, Omorfiában már hónapok óta készülődtek az Aphrodité ünnepségre. A helyiek és a turisták nagy kedvence. Épp a színpadot építették, amikor egy hangos, női sikoly hallatszott. Mindenki a hang irányába futott, de amit ott láttak, az nem volt mindennapi.

Eközben a világ másik felén, egy nagy és hatalmas ország fővárosában…

-          Az áldozat nő, a 20-… - próbálta volna hadarni Daisy a megállapításokat, de Brennan félbeszakította.

-          Áldozat? Ez elhamarkodott következtetés Miss Wick. Egyelőre semmi sem utal arra, hogy ez az ember gyilkosság áldozata lenne. Tanulja meg, hogy nem minden eset, amit vizsgál, kapcsolódik gyilkossági nyomozáshoz. Törvényszéki antropológusként ugyan időnként rész fog venni ilyen esetekben, de soha ne feledje, hogy ez a munkájának csak egy része. Vizsgáljon meg minden tényt, és csak is utána tegyen ilyen kijelentéseket, mint az áldozat.

-          Igen, Dr Brennan.

-          Bones! – rohant oda Booth. – Tudom, hogy utálod, ha elrángatlak a több száz éves hulláid mellől, de ez az ügy most nagyon komoly.

-          Én minden ügyet komolyan veszek, Booth!

-          Tudom, Bones, nem azért mondtam. Na, de most menjünk, még össze kell pakolnod!

-          Mi? Booth, én nem megyek sehová sem. Ha még itt lenne a szomszédban, talán, de nincs kedvem az ország másik felébe menni.

-          Hát nem is oda fogunk menni, Bones, hanem Görögországba!

-          Görögországba?

-          Igen, na eléggé felcsigáztalak ahhoz, hogy velem gyere?

-          Na, jó, menjünk. Camnek szóltál már?

-          Igen, itt majd mindent elintéznek.

Tehát Boothszal elindultak Brennan lakására, ahol a nő gyorsan összepakolt, majd indultak is tovább a repülőtérre. Booth már előre rosszul érezte magát, hogy milyen hosszú út áll előtte a turistaosztályon. Brennan is pont erre gondolt, tudta, hogy Booth mennyire utálja, hogy ott kell utaznia ráadásul, míg ő meg az első osztályon pihen. Tudta, hogy amúgy sem tudna sokat aludni, mert a férfi folyton átlógna hozzá. Éppen ezért egy tőle szokatlan lépésre szánta el magát. De Booth erről mit sem tudott egészen a beszállásig…

-          Na Bones, akkor itt elválnak az útjaink. Te mész dőzsölni az első osztályra, én meg utazhatok a köznéppel boldog 13 órát. Akkor szia!

-          De Booth!

-          Mi van?

-          Veled megyek.

-          Mi? Mi lett azzal, hogy te örökre elfelejtheted a fapadost? Miss Rolex tényleg a turistaosztályon fog utazni? Mi történt?

-          Csak az, hogy tudtam, hogy téged mennyire zavar ez az egész helyzet, ezért úgy döntöttem, hogy veled utazom inkább! – mondta Bones egy kicsit dühösen, mert nem szerette, amikor Booth így beszélt vele.

-          Ohh… - Booth nagyon elszégyellte magát. Nem erre számított, de nagyon jól esett neki, hogy a nő ezt tette érte. – Akkor Bones, csak utánad!

-          Köszi – mondta a nő már sokkal nyugodtabban, látva a férfi bűnbánó arcát. – Szóval, mit tudunk az ügyről? – kérdezte már a repülőn ülve.

-          Athénból Omorfiába kell mennünk…

-          Omorfiá? Ez görögül szépséget jelent.

-          Te tudsz görögül?

-          Csak néhány szót.

-          Ha még koponyát, vagy valami ehhez hasonlót jelentene, de szépség? Nem hittem volna.

-          Nos antropológiai tanulmányaim során…

-          Na, azt most inkább hagyjuk, jó?

-          Sosem hagyod, hogy végigmondjam, igaz? Pedig ez most nem is annyira tudományos, szerintem megértenéd.

-          Bones, az lehet, hogy megérteném, de ez most egyáltalán nem tartozik ide. Vagy, ahogy te mondanád, ez teljesen irreleváns tény. Téged is idegesít, amikor Vincent az ügy középen ilyenekkel bombáz.

-          Booth! Téged ennyire idegesítelek? – kérdezte Bones elkeseredve.

-          Nem, egyáltalán nem, de ez a történet most nagyon nem ide tartozik.

-          De Booth még órákon keresztül repülni fogunk. Különben is, amennyi időt elpazaroltunk az erről folytatott vitával, már rég elmondhattam volna, amit akartam.

-          Jó, látom addig nem nyugszol, ameddig ezt meg nem hallgatom.

-          Szóval, egyszer egy görög kis faluban voltam, már vagy két hete, amikor a panziós fia odajött hozzám, átnyújtott egy szál rózsát, és azt mondta ,,theo̱roúntai omorfiá”, ami annyit tesz ,,minő szépség”, aztán elfutott.

-          Bones, sajnálom, hogy nem akartam meghallgatni. Tényleg aranyos történet. Ígérem, hogy mindig meg fogom hallgatni, akármit is akarsz mondani. Nincs harag?

-          Ugyan, dehogyis. Megértem, hogy néha idegesítő a tudásom. Néha nekem is. A tudásnak is vannak előnyei, és hátrányai.

-          Tényleg? Milyen hátrányt okoz neked a tudás, vagyis a tudomány?

-          Ezt pont te kérdezed? A falat, ami körülvesz.

-          Ezt hogy érted? – Boothnak összeszorult a torka. Lehet, hogy Bones végre rájött? Végre engedi, hogy lebontsam a szívét körülvevő falat? Pont itt a repülőn kell ezt megvitatnunk? Egy ilyen bensőséges dolgot?

-          A tudásom elzár a többi embertől. Ahogy kinyitom a számat, valami olyat mondok, amit ők mindig máshogy értelmeznek, és általában érzéketlennek, vagy gorombának tűnök emiatt.

-          Ez nem igaz, Bones. Akik ismernek, és szeretnek, azok nem gondolják ezt rólad.

-          Hát éppen ez az, Booth! Akik nem ismernek?

-          Ha valaki helytelen módon ilyet gondol rólad, anélkül, hogy indoka lenne rá, az nem érdemli, hogy rágódj ezen.

-          De én igenis adok rá okot. Nem érted?

-          Nem, Bones. Nem értem. Elmondjam, hogy én mit gondoltam rólad az első találkozásunkkor? – kérdezte Booth már egy kicsit idegesen. Dühös volt magára, amiért Bones ilyeneken gondolkozik miatta. – Jó! Mikor Cam beajánlott téged, semmi kedvem nem volt egy szobakukac, penészvirág, ronda szoknyás, nagy kerek szemüveges tudóssal együtt dolgozni. De amikor beléptem az előadóba, akkor leesett az állam. Egyáltalán nem olyan voltál, mint akire számítottam. Tudtam, hogy te különleges vagy. Akkor azt gondoltam, hogy csak is egy ronda nő megy tudósnak, mert ő máshol nem tudja jól érezni magát, csak is egy olyan bizarr helyen. Egy szép nő akármi mással meg tudja keresni a kenyerét. Nem kell egy poshadt laborban élnie az életét. Te mutattad meg, hogy mekkorát tévedtem. Amikor megláttalak, rögtön felmerült bennem a kérdés: Ki ez a nő, aki ilyen szép, és ennek ellenére egy laborban dolgozik? – Booth egyre szenvedélyesebben beszélt. – Nem bírtam levenni rólad a szemem, de te is rögtön észrevettél. Aztán mikor bemutatkoztunk egymásnak, valóban egy kicsit furcsállottam, hogy a legjobbként mutatkoztál be, ezért is tettelek később próbára. Amikor megkérdeztem, hogy hiszel-e a végzetben, és te azt válaszoltad, hogy ,,Természetesen nem, ez nevetséges.”, akkor tudtam, hogy te végképp nem vagy átlagos. Nem egy olyan nő vagy, akit a pasik egy perc alatt az ujjuk köré tudnak csavarni. Tehát nem adtam oda neked semmilyen adatot, fel akartam mérni a tudásodat, azt akartam, hogy be kelljen ismerned, hogy mégsem te vagy a legjobb. De aztán odarontottál hozzám bent, az FBI-nál, és nem hittem a fülemnek. Emlékszel, csak annyit tudtam kinyögni, hogy ,,Hűha, hűha!”. Aztán meg csak mosolyogtam, amíg te tovább folytattad a felsorolást. Aztán éreztem, hogy mennyire megalázó lett számomra a helyzet, de csak is önön hibámból. Alábecsültelek téged. De hogy zavaromat leplezzem, felszólítottalak, hogy viselj kesztyűt, de ezt is csak azért mondtam, hogy úgy tűnjön, legalább én is tudok valami olyat, amit te nem. Aztán újra csak mosolyogtam rád. Azóta tudom, hogy tényleg te vagy a világ legjobb antropológusa. De akkor még nem sejtettem, hogy mekkora szerencsém lesz, és most nem arra gondoltam, ott az ajtó előtt, a taxira várva, hanem hogy lehetőségem lesz arra, hogy ne csak a tudóst ismerjem meg, hanem az igazi embert is, akit csak kevesen ismernek.

-          Booooth! – mondta Temperance, és közben igyekezett az előtörő könnyeit visszafogni. – De te más vagy, mint a többi ember. Te sokkal különlegesebb ember vagy. Nem mindenki tud úgy gondolkodni, mint te.

-          Pont ez az. Aki hagyja elveszni a lehetőséget, hogy egy ilyen egyedi embert ismerhessen meg, mint aki te vagy, Bones, az ezzel meg is kapja a büntetését, mert egy nagy lehetőséget szalasztott el. Az ilyenek olyan ostobák, Bones, velük nem kell törődni, hiszen te megadtad nekik a lehetőséget, de ők nem éltek vele.

-          És még ott vagy te is – mosolyodott el Tempi.

-          Igen. Én mindig itt leszek melletted, Bones. Örülök, ha a segítségedre lehetek. Tekintsd úgy, hogy a tolmácsod vagyok a világ felé.

-          Jó, köszönöm, Booth.

Bones annyira meghatódott Booth szavain, hogy erősen fegyelmezni kellett magát, nehogy a férfi nyakába boruljon. Booth pedig annyira beleélte magát, hogy kis híján megcsókolta a nőt, de szerencsére, még idejében észre tért. Aztán jött a felmentő sereg, az ebéd formájában. Mind a ketten ezzel foglalkozhattak, így véget ért ez a feszült pillanat. Aztán ebéd után Booth és Brennan is elaludt a filmen. Álmukban pedig megtették, amit a valóságban nem mertek. A külvilág pedig csak annyit látott, hogy a nő a férfi ölelésében alszik, kezeik egymásba rakva, és mind a ketten mosolyognak. Biztosan álmodnak – gondolták. De ha tudták volna, miről!