Emlékek szűkében 15.

Már hozom is a következő részt, kíváncsi vagyok, mit fogtok szólni hozzá. :D

- Rúgott egyet, Booth!
A kicsi megmozdult!Booth ebben az örömteli percben magához húzta kedvesét. Egyik kezével átkarolta a derekát, a másikat pedig rátette a nő hasára, még az sem zavarta, hogy az egyik karja gipszben van. Most nem érdekelte semmi más, csak az a két nő, akiket mindennél jobban szeretett. Épp, amikor hozzáért Bones pocakjához, a kicsi egy hatalmasat rúgott.Booth testét átjárta az öröm, és ekkor, mindezek hatására megnyílt a férfi agyában az a bizonyos fiók, mely az elmúlt év titkait rejtette...
Emlékszem, ott voltunk Hannahval, milyen gyönyörű volt, de miután feltettem neki a nagy kérdést, tekintete már elárulta a választ. Tudtam előre, mi fog következni, újra csak az a szó. Abban a pillanatban nem akartam mást csak felejteni, le akartam magamat inni, még ha ez ellenkezik az elveimmel. De Bones ott volt nekem. Végig mellettem állt, segített, pedig mennyire fájhatott ez neki, nem is tudom, milyen nehéz lehetett neki. Ott a lőtéren kiélhettem minden dühömet, amit az egész szerelem, a nők, minden iránt éreztem. A lift, és minden, ami ott és azután történt. Emlékszem a dátumra, várjunk csak! Már emlékszem, mi volt az! Az a nap, mikor megtudtam, hogy Bones terhes. Mennyire boldog voltam, mert ez a gyerek Bones és köztem örök kötelék lesz. Ráadásul sokkal jobban szeretem őt, mint Rebecát szerettem akkor. Bonesszal minden olyan más. Minden egyes együtt töltött pillanat beleivódik az emlékezetembe és a szívembe. Egyszerűen csak úgy szeretem, mint még senki mást, és tudom, hogy ezután sem lesz ez másképp. Számomra Temperance a bizonyos nagy Ő. Most már tudom, hogy a legszerencsésebb dolog, ami csak történhetett velem, hogy Cam nem törvényszéki antropológus! Hiszen ha ő értett volna hozzá, akkor soha nem küldött volna el Boneshoz! Milyen bizsergető érzés volt őt meglátni ott. Mélyen, nagyon mélyen már akkor is tudtam, hogy ő az igazi, de ez az érzés az évek során nőttön-nőtt, és azon az éjszakán, Vincent halála után végképp a felszínre tört, olyan erővel, hogy az Bones minden aggályát elsodorta.
Hiszen, ha belegondoltok az egész valóban olyan, mint a vulkánnál. A magma gyűlik a föld alatt, a magmakamrában. A kitörést általában előrengések, füstölgés stb. előzi meg. Majd hatalmas robbanással mindaz, amit eddig a vulkán a felszín alatt tartott, amit magába fojtott, a felszínre tör, és a láva elborít mindent. De aztán eltelik egy kis idő, és ezen a felszínen termékeny talaj jön létre, újra megjelennek a növények, az állatok, újra béke fog honolni a vidéken. Ám a táj mégsem lesz már ugyanaz, mert a robbanásnak köszönhetően gyökeresen megváltozott, és mindaz, ami előtte volt, már sohasem térhet vissza.

Remélem nem találjátok nagyon nyálasnak Booth gondolatait, vagy nagyon elvontnak a vulkános párhuzamot, egyszerűen úgy éreztem, hogy ez most kell ide. Bár egy kicsit lezárós hangulata van ennek a résznek, még nincs vége! :D